Grecsó Krisztián: Vera

Nincs mit tagadnom: Grecsó Krisztiánnal elfogult vagyok, és ha valaki sértegeti, vagy negatív kritikát olvasok vele kapcsolatban, esküszöm én érzem magam rosszul, és harapok. Furcsa ez.

Mindenesetre a Veráról is lehet olvasni ilyet is, meg olyat is, de természetesen nekem tetszett. :'D

A Vera nem olyan, mint az író többi kötete. Tehát ha valaki pont azért nem szereti Grecsót, mert folyton a falusi életről ír, az vegye nyugodtan kézbe a Verát, mert ez nem az.

Vera története Szegeden játszódik, egy 10 éves kislány a főszereplő, aki a mű végére szinte nagylánnyá válik - ez pedig annak köszönhető, hogy a főhősnő olyan titkokat tud meg, ami miatt az őt körülvevő buborék kipukkad. (Szerettem azt a részt, amikor az anyukája megengedte, hogy mostantól egyedül mehet haza az iskolából, amin Vera 

Ez a kötet meglepően könnyed, Grecsó stílusához képest. Nincs tele nyakatekert mondatokkal, nem kell az olvasónak két mondatonként megállni, feltenni a kérdést, hogy "Miii?", majd újraolvasni. A sztori szépen folyik, sőt, van benne valami izgalom is (pedig én Grecsót kifejezetten a szép mondatok miatt olvasom. szeretek rácsodálkozni, hogy van író, aki szépen, bonyolultan, de mégis valami egyszerűséggel képes dolgokat leírni. zseniális). Ráadásul eszembe jutott egy csomó általános iskolás emlékem. El is felejtettem, hogy hogy működött a tízórais rendszer, meg ilyenek... :D

Tehát mindenesetre bátran ajánlom azoknak, akik eddig nem szerették Grecsót. Ez más. Eskü. 

(Azért nem írtam bővebben a sztoriról, mert semmiképp nem akarok spoilerezni - ÉS megismerkedhettek a szomorú-izgulás fogalmával, plusz a sokadik alkalommal, mikor Vera izgalmában be akar pisilni, felkuncoghattok!)

Madách Imre: Az ember tragédiája

Az egyik csalódásom ez a könyv. Amikor 14 évesen el kezdtek érdekelni a szépirodalmi művek, Az ember tragédiája is közéjük tartozott, rettentően el akartam olvasni, elvégre olyan izgalmas a címe, s különben is egy rongyos példányunk van belőle itthon, ami még vonzóbbá tette számomra Madách emberiség költeményét. Még jó, hogy akkoriban nem kezdtem bele, vagyis... Lehet lelkesedésem nagyobb volt akkor, és simán vettem volna az akadályokat, azonban most...Minden egyes mondatra oda kellett figyelni. Nagyon durván. Számomra borzasztóan régies a szöveg, rendelkeznem kell olyan háttérismerettel, amit valóban birtokolnom kellene, azonban van olyan, amit még nem tanítottak vagy már kiment a fejemből. Egyik karakterhez sem kötődtem különösebben, az Urat kifejezetten utáltam. Pökhendi alakként mutatta be a kötet - legalábbis az első pár színben.Örülök, hogy a magyartanárom ennyi a szívén viseli a sorsunkat, így hát körülbelül 3 héten keresztül foglalkoztunk Madách könyvével, s közösen próbáltuk kibogozni, hogy az egye színekben milyen eszmék jelennek meg, milyen a férfi-nő, az egyén-tömeg kapcsolata stb. 

Mindamellett, hogy ebben a pillanatban kevésbé kellemes emlékként él bennem e könyv, tudom, hogy évek múlva ha elolvasom teljesen más lesz a véleményem. Mindig ez van.

Értékelés: 6/10

Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Egy csoda. Egyszerűen imádom Grecsót és a könyveit. 

A Harminc év napsütés egy novellagyűjtemény, melyben különböző témák jelennek meg. Mint azt megszokhattuk Grecsótól főleg a szerelem, a család és a falu témájában mozog. Annyira gyönyörű szavakat, kifejezéseket, metaforákat használ, hogy érzem, ahogy simogatja a lelkem. Habár meg kell jegyeznem, továbbra is nehéz Grecsót olvasni, mert olykor képes nyakatekert mondatokat beilleszteni, amit én nem bánok, mert szerintem széppé teszi. Minden történetben megtaláltam önmagam, és leginkább azok tetszettek, amelyek a nagymamájáról szóltak.

Megjegyezés1.: A cím onnan ered, hogy nagyapja egy nyáron 30 napon keresztül vezetett egy naplót az időjárásról, s azalatt a 30 nap alatt végig sütött a nap. 

Megjegyzés2: Aki nem olvasott Grecsót, szerintem ezzel a könyvvel kezdje, mivel regényeiben a szálakat néha képes úgy megbonyolítani, hogy háromszor vissza kell lapozni.

Mindenesetre én imádtam. Grecsót is imádom.

Jókai Mór: Az arany ember

Szörnyű ember vagyok. Már megint előítéletekkel álltam neki egy könyvnek. Mivel a Kőszívű kapcsán eléggé negatív véleményem alakult ki Jókairól, s a csapból is az folyik, hogy az ő könyveit mennyire nehéz olvasni, milyen sok a leírás stb., úgy kezdtem neki ennek a regénynek, bizonyára bűn rossz lesz. És mekkorát tévedtem! (Már megint.) Hála Jim és Buri noszogatásának, nem adtam fel a Szent-Borbálánál. 

A sztori lényegében annyi, hogy van egy fiatalember, bizonyos Tímár Mihály, aki egy egyszerű kereskedő. Azonban nem egészen tisztán drága kincsekhez jut, s azoknak köszönhetően be tudja indítani vállalkozását, s így ő lesz Magyarország egyik legtehetősebb embere. Közben persze van egy szerelmi háromszög, ármánykodó gonosz "mostohatestvér", ellenszenves férfiszereplő stb. Nem akarom ezt sokáig húzni, inkább olvassa el, aki ezt látja, és eddig még nem tette, mert tényleg megéri!

Tehát: ki merem jelenteni, igen, tetszett ez a könyv. Komolyan mondom, Candide és a Pál utcai fiúk után ez a harmadik legjobb kötelezőolvasmány. Ugyan, néha kiszámítható, de azért tele van fordulattal, értékes a mondanivalója, és megismerkedhetsz rengeteg régies kifejezéssel. És most kezdeném a kevésbé pozitív, vagy számomra furcsa dolgokkal. 

Amit leginkább nem értettem, az az, hogy Tímár valószínűleg 28 éves (na jó, minimum 20, csak én képzeltem ennyivel idősebbnek), elvégre kereskedő, s Jókai azt írja egy felnőtt férfi, azonban Tíméa 14, Noémi pedig 15 éves. Csak nekem furcsa az, hogy egy 28 éves férfi olyan szemmel bámul a lányokra? (Mellesleg pár év elteltével írja is, hogy Noéminek micsoda idomai lettek mióta nem látta. Creepy...)

Aztán Jókai nem kicsit befolyásolja az olvasót. Eleinte tök jó volt, mert folyton rágódtam azon, hogy Tímár most végülis csalt vagy nem, az ő cselekedete annak minősül vagy sem. Aztán a végén az író teljesen rombol. Egyszer 2 oldalon keresztül sorolja, hogy Tímár kitől s mit lopott, aztán kb. 30 oldallal később a főszereplő tagadja az egészet, s Jókai úgy írja, mintha Tímár pár oldallal ezelőtt nem így gondolta volna. Weird.

A karakterek. Azt hiszem ez az első könyv, ahol végül egy karaktert sem tudtam megkedvelni, talán Teréza mamát. De egyébként számomra mindegyik olyan kis butuskának tűnt. Mondjuk az kicsit zavart, hogy a végén OMG SPOILER Athalie meglepő módon 100%osan meg volt arról győződve, h Tímár él, és valaki mást temettek el, s az a valaki bizony ellopta Tímár ruháját. Hagyjuk már. Jó, rajta kívül valóban csak Tímár tudott a rejtekhelyről, de ennyire pontosan nem tudhatta az a buta liba.

Óóó, az a rengeteg ismeretlen, régies kifejezés. Hát megölt! Az meg végképp, mikor az ismeretlen szót egy másik ismeretlennel magyarázott. Én olvasás közben nem akarok google-t használni!

Hiába élek Magyarországon, néha baromira nem tudtam beazonosítani hol járnak a szereplők.

Furcsa volt számomra, hogy a halált sosem írta le hosszasan, pedig manapság az írók ennek oldalakat szentelnek. 

KI NEVEZI EL A 2. GYEREKÉT IS DÓDINAK, MIKOR AZ ELSŐ MEGHALT??(deodát. meghaltam)

Tímár és Kacsuka románca egy mosolyból alakult ki. De a mosoly után nem beszéltek, csak 5 évre rá kb. MAF.

Mindazonáltal a sztori teljesen rendben volt. Fordulatos, izgalmas, és tényleg tetszett a mondanivalója. 

Jay Asher: 13 reasons why

Először a sorozatot láttam, ezért eléggé csalódásként ért a könyv. Szerintem a sorozat készítői a végét sokkal jobbra csinálták meg. Különben is: belevitték a szülőszálat, a karakterek jobban ki voltak dolgozva, és jót tett az egésznek, hogy nem egy naposra csinálták (mert a könyvben a 13 tape-t egy nap alatt végighallgatja).

A sztoriról annyit, hogy egy lány öngyilkosságot követ el, s ennek okait kazettára rögzíti, s ezeket elküldi mindenkinek, aki szerepet játszott abban, hogy erre a döntésre jusson. 

Mondjuk az tetszett, hogy a könyvben Clay többször is kijelenti, hogy Hannah-nak semmi joga nincs ahhoz, hogy halála után büntesse őket, mert végülis ez már csak az ő döntése volt. 

Mindenesetre véleményem szerint a sorozat fényévekkel, jobb, és senki ne legyen olyan ostoba mint én, hogy megrendeli, vár rá 3 hetet, olvassa 4 héten keresztül (mert annyira rossz), és végül kirakja a könyvespolcára. Hülyeség volt.

Értékelés: 5/10

Fredrik Backman: A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb

Nem hiszem, hogy ez a bejegyzés túlságosan hosszú lenne, de lássuk.

Egy alig 100 oldalas könyvről van szó, amit pár napja vásároltam a Libriben. Manapság ha könyvesboltba megyek, cél vezérel, azonban most úgy csináltam, mint mikor 10 éves voltam. Elolvastam minden könyvcímét, jó alaposan megnéztem a borítót, s átfutottam a leírást, majd a kosárba tettem. Nos, ez történt ezzel a könyvvel is. 

Lényegében a sztori az elengedésről szól. Egy idős férfit ismerhetünk meg, aki megtanítja unokáját, a búcsúzásra. Ebben a pár oldalban megismerhetjük a családot, hogy hogyan hanyagolta el az idős bácsi fiát, mikor gyerek, s mennyire bánja, hogy akkor nem fogadta el, hogy ő inkább humán beállítottságú, s még ráadásul horgászni sem szeret. Hála égnek unokája jobban hasonlít rá, mint fia, ígyhát ezeket vele be tudta pótolni. De ugyanakkor a nagyanyáról is szó esik.

Tele van csodamondatokkal. Egy délutáni kis olvasmánynak mindenképp tökéletes.

Értékelés: 10/10

Wolfgang Herrndorf: Csikk

A Csikk című könyvet pár éve láttam  Burinál az egyik táborban. Az ő véleménye alapján nem volt szimpatikus, ráadásul folyton a cigarettacsikk jelent meg a fejemben, akárhányszor megláttam ezt a szót. Aztán mikor volt a Libriben a 2+1 akció, beszereztem, mert a Zuhanás sokkja nem volt az üzletben. 

Először is meg kell jegyeznem, hogy többnyire angol és magyar szerzőktől olvasok. Gondoltam, hogy bizonyára más lesz a stílus, eltérő a megszokottól (bár ez leginkább szerzőktől függ, de úgyhiszem ez azért összekapcsolható a nemzettel is.) Nekem a fordítás sem jött be néhány helyen. Volt, hogy egy-egy német melléknevet németül hagyott, s a magyar fokozást tette rá, így nem értettem meg a szót. 

Egyébként szerintem kalandregénynek is mondható, ugyanis a van egy srác, akinek az édesapja elutazik, anyja megint rehabra megy, s ő egyedül marad. Ám nem sokáig. Jön az orosz Csikk nevezetű fiú, aki egy utazásra invitálja. Rozoga autójukkal beutazzák Németországot, s különböző kalandokba keverednek. 

Szórakoztató volt, néhol szomorú, de egynek elment,

Értékelés: 7/10

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

Egy irodalmi projekt miatt kellett elolvasnom ezt az eposzt, különben nem szerepel a kötelező olvasmányok listáján, holott nem volt rossz. 

Érthető nyelvezet, humoros mondatok, humoros karakterek, humor történet, 64 oldal... Mi lehet a baj?

Tehát van nekünk egy kovácsunk, akit bezárnak a templomba, hogy a helyi kántor udvarolni tudjon a kocsmárosasszonynak. Időközben csak kiszabadul a helység kalapácsa, s pont nyakon csípi a kántort, miközben ő az asszonyának udvarol. Verekedés tör ki a kocsmában, Harangláb pedig figyelmezteti a bírót a helyzetről. Fejenagyot kalodába csukják és that's it. 

Nem értékelem, és nem, nem azért mert értékelhetetlen, csak hát nem is tudom... Ez nem egy olyan dolog. Remélem elég magyarázat xd

Jennifer Niven: All the Bright places

Ha jól emlékszem két éve kaptam Tírától ezt a könyvet karácsonyra. Egészen idáig pihentettem, s ezt jól is tettem, úgy hiszem, ugyanis valószínűleg 2 évvel ezelőtt többször kellett volna fellapoznom a szótárat, nem úgy, mint most. Tulajdonképpen ez egy utazós könyv volt: csak buszon és vonaton olvastam, na jó, néha a könyvtárban is, és igazából az utolsó 30 oldalt itthon az ágyamban...

Főszereplőink Finch és Violet, akik első találkozása eléggé kínos, mert a Bell Towerben futnak össze, méghozzá mindketten épp életüket akarják eldobni. Végül Finch győzi meg Violetet, hogy ennek semmi értelme, s így hát lelépnek. Gyorsan el is kezd terjedni a pletyka, miszerint Violet, a hős, megmentette az amúgyis fura, szuicid hajlamú Finchet. A suli tanácsadója, Embryo próbál segíteni Finchnek, kisebb-nagyobb sikerrel. 

Ahogy halad a sztori, betekinthetünk főszereplőink magánéletébe, s csak hamar kiderül, hogy egyikük élete sem tökéletes (különben nem akarták volna megölni magukat lol, csak hát az ember azt hinné, hogy a Violet-féle embernek minden ragyogó). 

Földrajz órán azt a feladatot kapják, hogy járják be Indiana ismeretlen helyeit, majd év végén egy kiselőadást tartsanak a kalandokból. Finch gyorsan lecsap a leányzóra, s innen indul be a történet... Sok együtt töltött idő alatt, egymásba szeretnek, összejönnek, de aztán jön a váratlan zárás...

Miközben olvastam, gyakran úgy éreztem, mintha a Csillagainkban a hibát, az Alaska nyomábant és a Romeó és Júliát olvasnám egyszerre. De nem volt rossz mix. 

Könnyen olvasható, érzelmes, olykor mulatságos, szívszorító regény ez. Szerettem a karaktereket. Nem volt különleges, de egy ilyen könyv társaságában zötykölődni a vonaton pont megfelelő. 

Értékelés: 8/10

Katona József: Bánk bán

(Borzalmas, hogy az első könyv, amit idén elolvastam, az egy kötelezőolvasmány.)

Iszonyú nehezen vettem rá magam e dráma elolvasására. Heteken keresztül csak pihent a kanapémon, s végül a dolgozat előtt egy nappal fejeztem be, s kijelenthetem, hogy nem kedveltem ezt a könyvet. 

A legfőbb ok az, hogy - véleményem szerint - rendkívülien nehéz volt a nyelvezete. Volt, hogy többször is neki kellett fognom egy-egy oldalnak, mert elvesztem a mondatokban (s mivel nem kötötte le a figyelmem, gyakran elkalandoztam). A másik ok pedig maga a történet. Nem tetszett, nem érdekelt, nem volt izgalmas, nem volt szomorú, gyakorlatilag semmilyen érzelmet nem váltott ki belőlem, nem úgy, mint például A Pál utcai fiúk (a 3. könyv, melyen könnyeztem), vagy a Candide (amint volt, hogy sírva nevettem). Egyszerűen csak végigszenvedtem magam rajta és kész. 

Azonban a két negatívum mellett, van két pozitív dolog: az egyik hogy csupán 100 oldal, a másik pedig a Melinda szál. Na, mikor Melinda a színen volt, azt meglehetősen élveztem. Akkor éreztem, hogy történik is valami.

Nem hinném, hogy a sztorit vázolnom kellene, de ha véletlenül erre téved egy gimnazista, aki nem szadista (haha), annak röviden leírom: II. Endre idején játszódik a történet az 1200-as évek elején. A királynak el kell hagynia az országot egy időre, ezért Bánkra bízza azt. Mialatt Bánk járja Magyarországot,azt tapasztalja, hogy a magyarok nyomorúságban élnek. Majd megérkezik pár bán, akik figyelmeztetik Bánkot, hogy az ország és Melinda is veszélyben van, így hát visszatér. Ottó próbálja elcsábítani Melindát, sikertelenül. Azonban a következő alkalommal eléri a célját, ugyanis kap két fajta port Biberachtól (az egyik altató, a másik pedig bódító). Az altató testvérének, (a királynénak), Gertrudisnak adja, a másikat Melindának. Bánk fülébe jut, hogy Ottó és Melinda mit művelt, Melinda totálisan beleőrül tettébe. Időközben Gertrudis találkozik Bánkkal, aki számon kéri rajta, hogy mit tett az országgal. A vita addig fajul, mígnem Gertrudis tört ránt elő, s próbálja megölni Bánkot. Azonban a férfi kicsavarja kezéből, s végez a királynővel. Ottó pedig Biberachot öli meg, ugyanis a lovag azt mondja, hogy elmondja mindenkinek, amit Melindával tett. Kitudódik, hogy Bánk egy gyilkos, s ezért Endréhez kell fáradnia, akinek ítéletet kell hoznia. Közben Tiborc lép közbe, aki bejelenti, hogy Melinda meghalt, ugyanis Ottó felgyújtotta a házat, amiben tartózkodott. Bánk büntetés nélkül marad, hiszen nagyjából mindent elvesztett.

Pontszám: 4/10 

Jodi Picoult: A nővérem húga

Még 11 éves koromban láttam a filmet, s akkor még nem is tudtam, hogy eredetileg ez egy könyv. A film elképesztő volt, elnyerte a tetszésem. Kétszer is megnéztem: egyszer egyedül, egyszer pedig a családdal. Mindkét alkalommal pityeregtem rajta, s végül pár évvel később, beszereztem a könyvet. (Ugyanis nem is olyan régen a Jodi Picoult könyvek új borítót kaptak, s a Nővérem húgának a borítója baromira megfogott.)
Először beszéljünk a címéről. Sokáig úgy gondoltam, hogy az angol címe (My sister's keeper) mennyivel jobb, hiszen sokkal kifejezőbb a magyarnál. Aztán most (miután végeztem a könyvvel), rájöttem, hogy a magyar sem annyira rossz, ugyanis jelzi, hogy valójában nem Kate-ről (a nővérről), hanem Annáról, a húgról szól, holott a film egész végig Kate köré építkezik. Ugyan arra következtethetnénk, hogy az elbeszélője egy középső testvére lehet, de nem, és akkor itt térjünk is át magára a könyvre.
Eddig egy JP könyvet olvastam (a többibe pedig belelapoztam), s megállapítottam, hogy az írónő imádja más-más karakter szemszögéből ábrázolni a történetet. Ami nem baj - azoknak, akik szeretnek így olvasni. Nos, én nem ezt a tábort erősítem.
Kate 3 éves kora óta küzd a leukémiával, s nem épp a leggyengébb fajtájával. Szükség lenne donorra, azonban a családban senki sem felel meg, a listára pedig nem akarnak feliratkozni, s ekko Dr. Chance megemlíti, hogy egy harmadik gyermek lehet megfelelő lehetne. Nos, ezért születik Anna, hogy a nővérét életben tartsa. Katenek a tökéletes mása lesz, mármint ami szervi dolgokat illeti. Azonban 13 év után megelégeli, hogy testvére miatt nem élhet teljes életet, így hát felkeres egy ügyvédet, akinek elmondja, hogy miért is szeretné beperelni a szüleit, s végül az egész ügy valóban eljut a bíróságig. Magáról a történetről ennyit szeretnék elárulni
A legnagyobb kérdés számomra ebben a könyvben, hogy egy szülőnek szabad-e ilyet csinálni? Csak azért szülni egy gyereket, hogy a másik életben maradjon. Sokat gondolkodtam rajta, és még most sem tudom a választ. Egyfelől semmiképp, hiszen teljes mértékben elfogadhatatlan. Valaki nem élhet csak ezért. De ott van a másik dolog is: van egy gyereked, aki haldoklik és - nyilván - rendkívülien szereted és nem hagyhatod meghalni... Hm. Nem tudom.
Igazából a karakterekkel megvoltam, egyik sem fogott meg túlságosan. Mondjuk az tetszett, hogy mikor az anya szemszögét olvastam csak a múltról tudtam meg dolgokat.
Szívszorító, szomorú, de szerintem  érdemes elolvasni.

David Nicholls: Egy nap

Évekkel ezelőtt láttam meg az Alexandrában ezt a művet, akkor fel is írtam a listámra. Eleinte igazából - tudom, hogy teljesen baromság -, csak azért nem akartam elolvasni, mert a főszereplő neve Dexter volt, és nem volt túl szimpatikus. Lényeg a lényeg, nem olyan régen láttam a filmet - Anne Hathaway-t még mindig imádom - és utána nagyon mérges lettem magamra, amiért nem olvastam el eddig, mert hihetetlenül tetszett. Így hát elmentem az Alexandrába, majd a Libribe, de természetesen mindkét boltban közölték velem, hogy sajnos már raktáron sincs. A Libribe felajánlottak ilyen kereső programot, tehát felhívnak, ha valahol megtalálják az országban. Reménykedem, hogy ez meg fog történni.
Szóval Dexter és Emma történetét ismerhetjük meg, akik a diplomaosztó után egy éjszakát töltenek együtt, majd különválnak útjaik. Minden évben St. Swithin napján (találkozásuk első napján) meg tudjuk, hogy mi történt velük az elmúlt évben. Emma író szeretne lenni, de hát egy könyvet sem sikerül megírnia, így hát dolgozik színházban, étteremben, majd tanárként is kipróbálja magát. Dexter pedig teljesen elveszíti önmagát, drog és alkohol problémái lesznek, de azért ő is talál munkát: műsorvezető lesz egy késő esti showban. Viszont többet nem árulok el, mert akkor csak szétspoilerezném az egészet.
Mindenesetre én imádtam. Igaz, egy egyszerű romantikus sztori, de akkor is hatással volt rám. A filmet legalább meg kell nézni.

Pontszám: 10/10
(Viszont a borító szerintem ocsmány, de mindegy.)

David Levithan - John Green: Will&Will

Mikor két évvel ezelőtt megvásároltam a Csillagainkban a hiba c. könyvet, egyenesen rajongni kezdtem John Greenért. Annyira imádtam a történetet, a metaforákat, a hasonlatokat, hogy képes lettem volna még ezerszer is elolvasni. Így hát úgy döntöttem körbenézek még a JG könyvek között, hisz' minden bizonnyal a többi is olyan remek lehet, mint a TFIOS. Hát nem. Nagyon nem. 

Jó, az Alaska nyomában is szuper volt, de a Papírvárosok már nem annyira. Viszont ez a Will&Will... Jézusom...

Sztoriról: Van két Willünk. Az egyik egy hetero, simán nyomi gyerek, a másik pedig egy meleg, depressziós kölyök. Száz oldalon keresztül ismerkedünk velük, milyenek ők, honnan származnak stb. Aztán véletlenül futnak össze egy szexshopban, ahol jót tudnak beszélgetni, ugyanis mindketten épp rossz passzban vannak. Aztán a melegwill összejön Minivel, heterowill legjobb barátjával, szakítanak, és végül egy színházidarab megold mindent. Igen, kesze-kuszának hangozhat, de kb. ez történt. 

Ami azt illeti, egyik karaktert se kedveltem, ami elég ciki. Utáltam az írók stílusát, heterowill iszonyú idegesítő volt, a mellékszereplők is baromi rosszak voltak, szóval... Inkább értékeljük.

Pontszám: 10/6

Többet vártam, John Green!

Jodi Picoult: Törékeny

Az első könyv, amit idén olvastam. Ami azt illeti elég sokáig húztam, talán két hétbe is telt, mire végeztem vele. Nem, nem azért nem haladtam vele, mert végtelenül unalmas volt, vagy rossz volt a könyv, csupán annyi szenvedés volt benne, hogy ennyit egyszerre nem tudtam elviselni az elején. Végül megszoktam, és az utolsó 150 oldalt egyebe elolvastam. Szóval a regény Willow-ról szól, egy kislányról, aki ritka betegséggel rendelkezik, mégpedig csonttörékenységgel. Nem élheti normálisan az életét, hiszen egy szimpla elesés miatt is eltörhet valamelyik csontja. Mivel anyagilag nem állnak pompásan - elvégre Willow miatt rengeteg pénzre van szükségük - valahogy muszáj valahogyan pénzt szerezniük, hiába túlórázik az édesapja, rendőrként nem keres eleget, édesanyjának pedig mindig vigyáznia kell Willow-ra. Így hát legjobb barátnője, - aki egyben az orvosa is volt - ellen kártérítési pert indít. Közben az idősebbik lány, Amelia bulimiás, vagdossa magát, és szeretné, ha szülei vele is foglalkoznának. Az édesapa pedig nem tartja jó ötletnek a pert, ezért aztán elhagyja feleségét. 

Szóval ja, így összefoglalva semmi vidám dolog nincs ebben a könyvben, teljesen lehangoló.

Tetszett: - néhány recept random beszúrását

                  - a különböző szemszögeket

                  - a csodaszép mondatokat, hasonlatokat, metaforákat

                  - a fejezetek előtti verseket

Nem tetszett: - hogy volt egy csomó elgépelés, kicsit zavart, bár ez mellékes

                      - a befejezés

                      - Amelia karaktere

Egyébként biztos vagyok benne, hogy fogok még JP könyvet olvasni, mert ez végülis tetszett

Értékelés: 9/10 (csak a befejezés és a túl sok szenvedés miatt)

Hogy miért hoztam létre ezt a blogot?

Egyszerű a válasz. Még a Varázslatos Táborban mondta Buri és Seren, hogy ők szívesen olvasnának olyan blogot, amely a kötelezőkről szólnának, és kíváncsiak lennének, hogy az abban a korban lévő gyerek mit is gondol róluk. Mivel nekem tökéletes kikapcsolódás írni a könyvekről, végül úgy döntöttem megcsinálom a blogot. Bááár, azt hozzá kell tennem, hogy néha lehet az irodalomóráimról is írok, elvégre hozzátartozik a dologhoz, és mert úgy érzem, baromi jók lesznek azok az órák, ugyanis egy iszonyú jó tanárt kaptam. *_*

Igazából, egyelőre ez ennyi lenne. Amint feladta a kötelezőt, én meg elolvastam, írok is. :D