2016. május 1., vasárnap

David Nicholls: Egy nap

Évekkel ezelőtt láttam meg az Alexandrában ezt a művet, akkor fel is írtam a listámra. Eleinte igazából - tudom, hogy teljesen baromság -, csak azért nem akartam elolvasni, mert a főszereplő neve Dexter volt, és nem volt túl szimpatikus. Lényeg a lényeg, nem olyan régen láttam a filmet - Anne Hathaway-t még mindig imádom - és utána nagyon mérges lettem magamra, amiért nem olvastam el eddig, mert hihetetlenül tetszett. Így hát elmentem az Alexandrába, majd a Libribe, de természetesen mindkét boltban közölték velem, hogy sajnos már raktáron sincs. A Libribe felajánlottak ilyen kereső programot, tehát felhívnak, ha valahol megtalálják az országban. Reménykedem, hogy ez meg fog történni.
Szóval Dexter és Emma történetét ismerhetjük meg, akik a diplomaosztó után egy éjszakát töltenek együtt, majd különválnak útjaik. Minden évben St. Swithin napján (találkozásuk első napján) meg tudjuk, hogy mi történt velük az elmúlt évben. Emma író szeretne lenni, de hát egy könyvet sem sikerül megírnia, így hát dolgozik színházban, étteremben, majd tanárként is kipróbálja magát. Dexter pedig teljesen elveszíti önmagát, drog és alkohol problémái lesznek, de azért ő is talál munkát: műsorvezető lesz egy késő esti showban. Viszont többet nem árulok el, mert akkor csak szétspoilerezném az egészet.
Mindenesetre én imádtam. Igaz, egy egyszerű romantikus sztori, de akkor is hatással volt rám. A filmet legalább meg kell nézni.

Pontszám: 10/10
(Viszont a borító szerintem ocsmány, de mindegy.)