Ha jól emlékszem két éve kaptam Tírától ezt a könyvet karácsonyra. Egészen idáig pihentettem, s ezt jól is tettem, úgy hiszem, ugyanis valószínűleg 2 évvel ezelőtt többször kellett volna fellapoznom a szótárat, nem úgy, mint most. Tulajdonképpen ez egy utazós könyv volt: csak buszon és vonaton olvastam, na jó, néha a könyvtárban is, és igazából az utolsó 30 oldalt itthon az ágyamban...
Főszereplőink Finch és Violet, akik első találkozása eléggé kínos, mert a Bell Towerben futnak össze, méghozzá mindketten épp életüket akarják eldobni. Végül Finch győzi meg Violetet, hogy ennek semmi értelme, s így hát lelépnek. Gyorsan el is kezd terjedni a pletyka, miszerint Violet, a hős, megmentette az amúgyis fura, szuicid hajlamú Finchet. A suli tanácsadója, Embryo próbál segíteni Finchnek, kisebb-nagyobb sikerrel.
Ahogy halad a sztori, betekinthetünk főszereplőink magánéletébe, s csak hamar kiderül, hogy egyikük élete sem tökéletes (különben nem akarták volna megölni magukat lol, csak hát az ember azt hinné, hogy a Violet-féle embernek minden ragyogó).
Földrajz órán azt a feladatot kapják, hogy járják be Indiana ismeretlen helyeit, majd év végén egy kiselőadást tartsanak a kalandokból. Finch gyorsan lecsap a leányzóra, s innen indul be a történet... Sok együtt töltött idő alatt, egymásba szeretnek, összejönnek, de aztán jön a váratlan zárás...
Miközben olvastam, gyakran úgy éreztem, mintha a Csillagainkban a hibát, az Alaska nyomábant és a Romeó és Júliát olvasnám egyszerre. De nem volt rossz mix.
Könnyen olvasható, érzelmes, olykor mulatságos, szívszorító regény ez. Szerettem a karaktereket. Nem volt különleges, de egy ilyen könyv társaságában zötykölődni a vonaton pont megfelelő.
Értékelés: 8/10
